Elsőbbséggel jelenthetjük, hogy szemfüles csapatunk, legelsőként írhat a Pécs-Pogányi tarlótűzről. Tegnap kb 14.00 órakor érkezhetett a bejelentés a pécsi Tűzoltó Szolgálatnak. Azonnal jöttek. Sajnos a helyzet komolyságát felmérve elég aggasztó volt a sztori. A négy-öt tűzoltóból és egy lajtoskocsiból álló csapaton, gyorsan kifogott az erős szélben terjedő tűz. Még egy kocsi jött, de hogy mi a fasznak nem tudni, az csak ott parkolt. Sem ember, sem víz nemvolt benne! Információink szerint halálos baleset nem történt, és azt sem tudni hogy leégett e a közelben levő hétvégi ház. Sajnos a buzi Bama nemképes tudósítani, csak következtetni tudunk hogy semmi nem történt, mivel nem írtak róla.

 

Általunk egyelőre ismeretlen tettes, szemrebbenés nélkül kilőtte a Pécsi Székesegyház jobbhátsó tornyát. Látványos grafikai nyúlásával azthitte hogy nagyobb pénzt szakíthat mint az eredeti grafikai ötletgazda. M.Kenobi a Plan Nine grafikai guruja lapunknak elmondta hogy nem indít pert az ügyben, de a következő fesztivál alkalmával vannak ötletei hogy kit, mit és hogyan kellene majd az űrbe kilőni.

Tisztelegjünk az eredeti előtt, ami természetesen jobb!

 

 

 

 

Végül, a véres küzdelem után leköszönt az előző Kapitány. A képen láthatjuk, hogy a hivatalba lépése előtt az új Shariff már aktívan dolgozik. Mindent csak a maga idejében. Igaz Shariff? Good Luck!

Óriasi hír Hölgyeim és Uraim! Mától megváltozik a pénztárcájuk. A régi kétszázast felváltja új fizetőeszközünk. Elég a fémpénzekből, holmi gurulós szarokból, szék alátétekből. Itt a forradalmian régi fizetőeszköz. Többé nem húzza a pénztárcáját, és egy egyszerű háztartási spárgán, könnyedén szállítható!

Szavazzunk!

Címkék: mszp fidesz szavazás fasz

2009.06.04. 19:52

Az MSZP-re szavazzak? Ugyan miért? Vagy a FIDESZ-re? Még csak az kéne. Esetleg a többiekre? ÁÁÁÁÁ

Faszt a karikába!

Ne feledd! A nem választás is választás. Szavazz érvénytelenül! Legalább ez vicces.

Trendi kollégáink kiruccanása a hétvégén, igen jól sült el. Mohácsról indulva, szerkesztői- motorcsónakkal Pest felé vették az irányt. A Pécsi Búvár lead grafikusa és tiszteletbeli BLOGmentorunk, sörrel koccintott a tűzijáték alkalmával. Egészségetekre kedves munkatársak!

Újabb farokkal bővűlt a Kétfarkú Kutya Párt. Most nem hátulról, hanem előről. Az újabb farok méretét az EKF fonnyadt pénisze biztosítaná, véleményünk szerint sikertelenül. A Párt sikerei és kommunikációs készségei sajnálatos módon jobbak mint a jogi vitát kirobbantó szervezeté. Mi csak irigykedni tudunk és drukkolni az örök kétfarkúnak az eddig elért sikerekért, és reméljük minket is beperel valaki, hogy híresek lehessünk. REMÉLJÜK!

Mc. Shepard pécsett. A világhíres amerikai mikrofonmágus, Mc. Shepard „teltházas” koncertturnét tartott magyarország közkedvelt játszóterein. A turné Pécsi állomásán a Rókus utcai gyerekek, nagy örömmel fogadták a Híres fellépőt, aki a SHOW után, nyalókával kedveskedett a kis porontyoknak. T. Bence elmondta: " Finom volt MC. Shepard bácsi nyalókája, remélem jövőre is meglátogat..."

 

Kentaur taxi jövőre? Városunk önkormányzata nemrégiben Ukrajnából – egy sztalker közreműködésével -olcsó kentaurokat vásárolt azzal a céllal, hogy jövőre az EKF évében taxiként üzemeltesse őket. Egyelőre próbaüzem folyik, de az érdeklődés már most óriási. Ha a kentaurok megbízhatóan és sikeresen szerepelnek az elkövetkező hetekben, jövőre felválthatják a városban jelenleg garázdálkodó taxis hiénákat.

Pécsett megkezdődnek az átvilágítások. A fürdőkádas férfi, nemcsak az EKF titkos széfjét fogja feszegetni, hanem kidobja a szarosbatyút, ott ahol éppen kell. Itt az ideje! Good Luck Mr. Powa', and don't forget: THE POWER WITH YOU!

 

Bár a farsangi szezon még messze van, Pécsett már a múlt szombaton jelmezes felvonulást tartottak. A 2010-es maszkabáli trend bemutatása végett egy főleg 30-50 éves férfiakból álló csoport vonult végig a Rákóczi úton a délutáni órákban. "Fekete bézbólsapkánk - ahogy öltözékünk egyéb elemei is - szimbolikus tartalommal bír" - jelentette ki Horthy Ferenc Attila, a jelmezesek elnöke. - "Ugyanilyen fejfedőt hordanak példaképeink, a Los Angeles külvárosaiban élő hiphop-előadók és drogdílerek is, így mi ezzel a sapkával fejezzük ki, hogy szeretjük a négereket."

A csoport alelnöke, Horthy Etele Ákos a következővel egészítette ki az egyen-jelmezről elmondottakat: "Mellényünk hátán az oroszlán látható, amely kedvenc zenei stílusunknak, a reggae-nek az emblémája! Rasta Far Eye!

Tegnap este szokatlan és meglehetősen kellemetlen élményben volt része a vendégeknek a Nyugati Várfal Sétányon (vagy Kultúrkertben, vagy mi a faszban). A pécsi úri közönség legújabb szórakozóhelyének tőszomszédságában ugyanis Észak-Koreából vezényelt atomrobbantást hajtott végre K. József (62), nyugalmazott nejloning-kiskereskedő. A színházról és a maszturbálás egyéb válfajairól társalgó sznob vendégsereg először csak az égett fanszőrzet szagára emlékeztető bűzre lett figyelmes, de hamarosan már a pernyét is takaríthatták le kis kardigánjaikról, amely a nukleáris tél mellékhatásaként ujjnyi vastagságban lepte el a fiatalok ruházatát. A radioaktív vihar elől többen oxigénsátorba, mások a mellékhelyiségbe menekültek, persze hiába. "Bazmeg, pedig most mostam hajat" - véleményezte az elbaszott estét Hervai Krisztián, amatőr színművész. "Elnézést, benéztem a szélirányt!" - fűzte hozzá K. József.

Több pécsi zenekar írta fel a "nagykéménybe" a koncertjükért járó gázsi összegét, 100.000 forintot. Egy régebbi PUNK pályázat alkalmával igényelt összeg vár még több zenekarra. Az ügyesebbek és jószívűek pár ezer forintos törlesztő részletet biztosítottak a féfinak aki nyögve-nyelve fizetgetett. Többen nem is remélik hogy viszontlátják a pénzüket.

A nagy igényre és belvárosi parkolási gondokra, megszületett a megoldás. Figyelembe véve a pécsi lakosok igényét(bizonyíték a fenti kép), új teremgarázst avathattunk a belvárosban, melyet ünnepélyes keretek között adtak át.


 

süti beállítások módosítása